Ötvennégy éve három első osztály indult az akkor még Karikás Frigyes nevet viselő fonyódi gimnáziumban: egy francia, egy angol nyelvet tanuló, és mi, akik németet tanultunk, a kötelező orosz mellett.
Nagyon jó osztályfőnököt kaptunk, de sajnos, egy év után elment, így újra kezdtük az ismerkedést. Hála a programoknak, ez gyorsan ment. Bármennyire furcsa, az év elejére szervezett mezőgazdasági munkák is élményszámba mentek. Hol szilvát, hol szőlőt szedtünk, de volt, amikor a sarat dagasztottuk répaszedés ürügyén. A munkáért kapott pénz fedezte az osztálykirándulásainkat, amelyek általában többnaposak voltak. Arra nem emlékszem, hogy merre jártunk, de arra igen, hogy egész éjszaka beszélgettünk és nevetgéltünk, a buszon meg úgy énekeltünk, hogy az majd szétesett.
Minczinger Katalin tanárnő gyakran vitt bennünket Budapestre színházba, általa szerettem meg a drámát. Az ott látott Bánk bánt sosem fogom elfelejteni, mint ahogy a magyarszakkört és a fotószakkört sem. Ti, akik már telefonnal fényképeztek, bármennyit és bárhol, el sem tudjátok képzeni, hogy az én időmben micsoda művészet és öröm volt egy jelenség vagy forma észrevételétől, az előhíváson és nagyításon keresztül egy kép létrehozása.
Bizony ez régen volt. Fél évszázad nagy idő, ám van, ami örök! Ugyanazt a tudást, szellemiséget vittük, illetve viszitek tovább. Az érettségi, és az arra való készülés, nem sokat változott. Ötven évvel ezelőtt én is izgalommal, várakozással álltam az érettségi előtt, mint most ti. A tapasztalataim alapján azt tanácsolom, hogy ne aggódjatok túl sokat az eredmény miatt. Az érettségi fontos, de az életetek során számos lehetőség vár rátok, és ha egy-egy kapu bezárul előttetek, mindig találni fogtok másik, nyitott ajtót. Sok sikert és jó egészséget kívánok nektek az érettségihez, valamint az életetek minden területéhez: egy régi gimnazista.
Horváth Erzsébet (1969-73/a)