Szinyei Merse Pál (1845-1920)
Festő. Régi nemesi család sarja, apja támogatta festőszándékát. 1864-től a müncheni akadémián tanult, mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Fő műve, az egyik legszebb magyar kép, a Majális 1873-ban öltött végleges formát. Az európai festészetben is igen fontos helyet elfoglaló ragyogó koloritú, életvidám plein air képe azonban nem érte el a megérdemelt sikert, s alkotója kedvét veszítve abbahagyta a rendszeres munkát. Hazajött jernyei birtokára, megházasodott, gazdálkodni kezdett és inkább csak kedvtelésből festegetett. Eközben is néhány remekmű került ki ecsetje alól, mint pl. a feleségéről festett Lilaruhás nő (1874).
1882-ben Bécsbe utazott és ismét nekilátott a komolyabb festéshez. Ekkor készült a Majálisnál kevésbé jelentős, de annak tematikáját idéző Pacsirta c. képe. Ez is kedvezőtlen bírálatot kapott, ami mindinkább kedvét szegte. Végre az 1896-os kiállításon a Majális átütő sikert aratott. A magyar plein air festészet megteremtője, a modern magyar piktúra első nagy képviselője a nyugat-európai kortársakkal egy időben fedezte fel a szabad levegő, a napfény festői ábrázolásának problémáját s teremtette meg gazdag színvilágú, realista táj- és portréművészetét.
1919 tavaszán betegsége miatt visszavonult Jernyére.
1916-ban az első világháború miatt nem tudott családjával Jernyére menni, ezért barátja, koronghi Lippich Elek javaslatára Fonyódon töltötte a nyarat. A következő évben is a fonyódi Velics villát bérelték ki, s a két év alatt összesen kilenc képet festett. Fonyódra elkísérte leánya, Rózsi, valamint unokái, akikre tanítványa, Molnár C. Pál festőnövendék felügyelt.