Fonyód városa 1993 óta ápol testvérvárosi jó kapcsolatot a németországi Leipheim településével.
Ennek apropóján tartottak ünnepi kulturális műsort a Művelődési Központ színháztermében szeptember elsején este. A harminc éves évfordulóra levélben küldte üdvözletét Dr. Gerner Zsuzsanna a Németországi Szövetségi Köztársaság tiszteletbeli konzulja Pécsről. Az eseményen ünnepi köszöntőt mondott Hidvégi József, Fonyód polgármestere, megtisztelte a rendezvényt Dr. Neszményi Zsolt, a Somogy Vármegyei Kormányhivatal főispánja, Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke, illetve partnertelepülésünk polgármestere, Christian Konrad is.
Három évtizede élő barátság, kulturális és gazdasági együttműködés jellemzi a településeket, továbbá az is közös bennük, hogy Fonyód városához hasonlóan a bajorországi Leipheim is vízparti település, hiszen a Duna partján fekszik. Mindkét város történelmi távlatokban is gazdag történetre tekint vissza, mindkettőt egykor újjá kellett építeni. A magyar kultúrából német vendégeinknek Kemény Zsombor zongorajátékával, Rákóczi Gréta Virág magánénekével, a Fonyódi Betyárok Néptánc Egyesülete pedig népi táncával nyújtott ízelítőt, közreműködtek a kishuszárok is. Christian Konrad, Leipheim polgármestere átadott a Fonyódi Betyárok Néptánc Egyesület, illetve a I. Gyermek Huszár- és Tüzér Bandérium számára 250 - 250 eurós támogatást.