A VÍZ, a FÖLD, a LEVEGŐ programsorozat keretében valósult meg a Föld napi programfolyam Fonyódon július 21-én pénteken és július 22-én szombaton.
A programsorozatunk második állomásán a Föld jegyében tartandó kétnapos rendezvényünk több helyszínen valósult meg: koncertek a piactéren és a kapcsolódó programok a fonyódi dombokon, a sétányokon, erdős területeken és a kikötőben.
Mindannyiunk számára kiemelten fontos a fonyódi dombok, sétányok, erdős területek tisztán tartása, ezért közösségi önkéntes szemétszedést hirdettünk. Ezalatt helytörténeti sétát vezetett Varga István a megtisztított sétányokon. Az érdeklődők megismerhették településünk és a híres bélatelepi villasor múltját a szakavatott helytörténész segítségével. A megújult Szaplonczay sétány új kávéháza előtt Kovács Emőke történész előadása, illetve Katona Csaba történész stand up előadása is a program része volt. Este a piactéren kiváló hangulatú koncertet adott Tóth Gabi, akit DJ. Dominique retró diszkója követett és ezzel zárult az első nap.
Szombaton egy korábban nagysikerű madármegfigyelésre várták az érdeklődőket a Múzeum előtt, ahol madárgyűrűzés is várta az idelátogatókat. Mindeközben a Vigadó téren a régi Balatont, az elmúlt évtizedek hangulatát és rendezvényeit egy igen különleges plakátkiállítás és hozzá kapcsolódó közönségtalálkozó elevenítette meg a nosztalgiázni vágyó és a fiatalabb korosztálynak egyaránt. A hangulatot veteránautó kiállítás fokozta, amelyek betöltötték a színpad előtti teret, régi idők parkolóit felidézve.
Szombat késő délután változékony időjárás mellett, de fokozott érdeklődéssel lezajlott egy nagysikerű helytörténeti séta, ismételten Varga István vezetésével.
Estére az eső is megérkezett, ennek ellenére szépen gyarapodott a tömeg az új sportcsarnok melletti színpadnál, DJ. Náksi alapozta meg a hangulatot, majd a Neoton sztárjai adtak fergeteges koncertet. A programok és a koncertek ingyenesen látogathatóak voltak.
A rendezvénysorozat a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósult meg!
Az eseményen készült képeket megtekinthetik a Fonyód Média Facebook oldalán.