A középiskolások Floorball Országos Döntőjével folytatódott a Diákolimpia sorozat, amit 2024. február 3-án Pakson rendeztek meg. A fonyódi VI. korcsoportos lányok az elődöntőben tovább jutottak, amiről már korábban beszámoltunk.
Nagyon nehéz meccsek előtt álltak, hiszen jóval kevesebben voltak, mint a többi csapat. Összesen 4-en voltak: Szerdahelyi Dorka, Iváncsics Léna, Sutyor Médea Anna és Zsiborács Anna. Szántó Zsófia csapatuk 5. tagja sajnos más elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a versenyen, de az elődöntőben ő is sokat hozzátett ahhoz, hogy ott legyenek a döntőben. Az egész korcsoport összesen 8 csapatból állt. Szét lettek osztva A és B csoportokra, a lányok a B csoportba kerültek, ahol Komárom, Budapest és Eger csapata volt ellenük. Az első mérkőzésük Komárom ellen volt, tőlük 5 - 2-re kikaptak. A másik két mérkőzést 4 - 2-re, illetve 6 - 2-re nyerték meg, így bejutottak a keresztjátékokba. Először Budapest ellen játszottak, szerencsére itt is 6 - 0-ra nyertek. Ezután már az első és második helyezésért ment a játék, ahol Komárom ellen kellett megküzdeniük ismét. Izgultak, hiszen Komáromtól kikaptak az első meccsen, emiatt még jobban összeszedték magukat, hogy megmutassák igenis erős csapat. Megérte az izgulás és az összeszedettség, hiszen 5 - 1-re megnyerték a meccset és ezzel együtt elnyerték az 1. helyet a VI. korcsoportos lányoknál. Nagyon boldogok és büszkék magukra, hogy ilyen szép teljesítménnyel zárták a döntőt.
forrás és képek: Zsiborács Anna