A Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny 53. Kárpát-medencei döntőjét rendezték meg április 20-21-22-én Győrben, ahol megyénk és a Mátyás Király Gimnázium képviselője lehettem. A határainkon túli területekről, Szlovákiából, Erdélyből és a Vajdaságból is érkeztek versenyzők.
A versenyt Radnóti Ákos alpolgármester nyitotta meg, ünnepi beszédet dr. Balázs Géza tanszékvezető egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, a bírálóbizottság elnöke tartott. A háromnapos rendezvényen a 146 versenyző versenyzett. Péntek délelőtt került sor a szabadon választott szöveg előadására, majd délután írásbeli feladatot kellett megoldani. Szombaton a kötelező szövegek hangzottak el.Szombat délután a verseny tapasztalatairól tartott előadást Kerekes Barnabás Kazinczy –díjas tanár, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, a bírálóbizottság társelnöke. A résztvevők fakultatív programokon, így városnézésen és színházlátogatáson is részt vettek.
A díjkiosztó ünnepségre vasárnap délelőtt került sor a Városháza dísztermében. A bírálóbizottságok 35 Kazinczy-érmet osztottak ki, az Anyanyelvápolók szövetségének különdíjait 26 tanuló vehette át. Egy hajszállal lemaradva a neves Kazinczy éremről, de szép teljesítményt nyújtva a bírálóbizottság döntése alapján, különdíjban részesültem! A gimnáziumi csoportomban 11.helyezést értem el, 0,2 ponttal lemaradva az előttem lévő 10.helyezettől.
A rendezvényen záróbeszédet dr. Kováts Dániel, nyugalmazott főiskolai tanár mondott.
Rengeteg élménnyel, tudással, tapasztalattal búcsúztam Győr városától!
Felkészítő tanárom: Virág-Halvax Eszter – akinek hálás szívvel mondok köszönetet!
Csóbor Benjamin 11. b osztályos tanuló
Mátyás Király Gimnázium
kép forrása: http://www.bkkvszi.hu